2. A pszichopaták agya eltér a normálistól

2015.01.21 17:04

 A pszichopaták agya eltér a normálistól.

                                                           

 A pszichopátia jórészt veleszületett, és az élet során nemigen változik. Talán olykor szelídül, leginkább a középkorú évek tájékán. 

A pszichopatáknál az amygdala–orbitofrontális kéreg útvonalon nemcsak működésbeli, hanem alapvető, szerkezeti hiányosságok is  vannak.  Ez a terület annyira alulműködik, mint egy végtelenül szórakozott szülő esetében, amikor a teljhatalmat a gyermek veszi át. Csakhogy rettenetes gyerekről van szó, aki fékevesztett, zsarnok, mindent magának akar, és mindent most azonnal. A többi embert tárgynak, vagy a vágyait kiszolgáló személyzetnek tekinti, teljesen megfosztva őket alapvető jogaiktól. 

A gyermekekkel való visszaélést is ezen agyterület működési zavara okozza. Gyermek áldozataik éppúgy nem indítják meg őket, mint a felnőttek; az állatok éppúgy nem, mint az emberek. Előfordul, hogy a pszichopátia első tünete fiatal korban a más gyermekekkel vagy állatokkal szembeni kegyetlenkedés. 

Agyi jutalmazó rendszerük viszont hiperérzékeny, ezért szinte megszállottan akarják maguknak a sikert, a pénzt, a hatalmat vagy a szexet (minden nőnemű kell nekik, a szexualitásban csak a gyors kielégülésre törekednek). Az erőszakot vagy a kriminális viselkedést nem a büntetés iránti érzéketlenség és a félelem hiánya okozza, hanem a rendkívül erős hajtóerő a jutalomra. 

Ők, akik kedvük szerint zsonglőrködnek a szavakkal és ezeken keresztül mások érzelmeivel, valójában egy sor emberi érzelemre csak következtetnek. (A kutatók szerint az a tény, hogy a félelem és a fájdalom jeleit nem ismerik fel, és így azokra nem is reagálnak a pszichopaták, megmagyarázhatja, hogy miért nem működik náluk a másoknak fájdalmat okozó viselkedés blokkolása.) Sokszor mások reakcióiból olvassák ki, mit is kéne érezniük, majd azonnal előveszik a megfelelő mimikát és szóvirágokat a tárházukból.

                                                           

Úgy verik át környezetüket, mint egy zseniális android, amely modelljénél, az embernél is jobban játssza el szerepét. Normálisabbnak tűnnek, mint ha valóban azok lennének. Amikor lebuknak, végtelen a döbbenet.                                    

Bár jól tűrik a stresszt, és megússzák a másokat oly gyakran maguk alá gyűrő szorongásokat, egyvalamitől mégis szenvednek, és ez az unalom. Hogy elkerüljék, szakadatlan keresik az újdonságot, az extremitásokat vagy a kockázatos helyzeteket. A rejtett cél eközben sokszor a bizarr lélektani játék, amely leigázásra, anyagi vagy szexuális kihasználásra megy ki.

                                                                               

Mégis, úgy tűnik, a pszichopaták tökéletesen elégedettek önmagukkal, és szinte soha nem akarnak megváltozni, ezért alkalmatlanok a terápiára is.

A kedvező családi körülmények közül kikerült pszichopaták sokkal ritkábban válnak bűnözőkké. Így is fenntartják versengő, egocentrikus és hideg életszemléletüket, de céljaikat inkább a ravaszság, a hízelgés és a megfélemlítés hatásos keverékével érik el.

Az ilyen „magasan funkcionáló” pszichopatákat könnyen választják meg vezetőnek. Ahogy följebb megyünk a vállalatok ranglétráin, úgy nő a pszichopaták aránya. E pozíciókban hol könyörtelen cápáknak bizonyulnak, hol hősöknek, akik krízishelyzetben is megőrzik cselekvőképességüket. Ha viszont, főleg egyes multinacionális vállalatok esetében, a siker ára ezrek, milliók kizsákmányolása, eladósítása, éheztetése, e vezetők akkor sem alszanak egy cseppet sem nyugtalanabbul.

Forrás: http://tudomany.blog.hu/2014/07/23/pszichopatia_neuroetika

-folyt.köv.-